A kanapé sarkába kucorodva, ölemben a laptoppal próbálok új, kezdő edzéstervet kérni az edzőmtől minden levelet megválaszolni, egyszercsak feltűnik, hogy a fülem mellett szuszogva bámulja a képernyőt egy bajszos kislány.
Nem látott még laptopot. Meg zenét sem hallhatott sokat, azt is elkerekedett szemmel figyeli.
Arra gondoltam, most van idő felfedezni új mai könnyűzenét, aztán rájöttem, hogy az mennyire idegesít. Mármint a zene. Maradok a komolyzenénél, meg a népzenénél. De inkább csöndben vagyok, kipihenem azt a hihetetlen zajtömeget, ami mindig ránkzúdul a bkv-n, városban, munkában.
Nem sok mindenhez van erőm, de nagyon élvezem, hogy egész nap csak főzök, sütök, olvasgatok, kreatívkodom céltalanul.
Tegnap a maradék lemélyhűtött, zabos pitetésztát egyszerűen kilapogattam tenyérrel, ráhelyeztem a vaníliás cukorral-fahéjjal összekevert reszelt almára és kisütöttem. Anyu megérkezett a vízbázisú akril szállítmánnyal, kiültünk a teraszra naplementét nézni és egy kávé kíséretében kikanalazgattuk a formákból úgy melegében.
Isteni!
Felmerült, hogy pasikázom-e. Dehogy, egyelőre a látogatókhoz is hulla vagyok, le is állítottam mindenkit. Remélem, nem lesz sértődés.
